Elmúlt Programjaink
Mikulás ünnepség – 2025
6
December
Mikulás ünnepség 2025
December 6 | 12:00-15:00 | Wester Hailes High School
A Hétmérföldes Játszóház és Tanoda idén is megrendezi hagyományos Mikulás ünnepségét, ahol szeretettel várunk mindenkit.
A helyszín a már ismert Wester Hailes High School tornaterme.
A helyszínen továbbra is felújítások zajlanak, ezért a környező utcákban lehet parkolóhelyet találni.
Tömegközlekedéssel a 3, 20, 21, és a 400-as buszok állnak meg a helyszín közelében.
A helyszínen továbbra is felújítások zajlanak, ezért a környező utcákban lehet parkolóhelyet találni.
Tömegközlekedéssel a 3, 20, 21, és a 400-as buszok állnak meg a helyszín közelében.
A bejárathoz vezető utat táblákkal fogjuk kijelölni.
Az idei év újdonsága, hogy szeretnénk a programot családiasabb hangulatúvá tenni, ezért a gyerekek kisebb csoportokban találkozhatnak a Mikulással, így van lehetőség a Mikulásnak énekelni, verset mondani vagy akár rajzot átadni, az ajándékok kiosztása és a fényképezkedés mellett. Ezalatt a másik két csoport tagjai kézműveskedhetnek és mozgásos játékokat játszhatnak. Majd fél óra elteltével a csoportok cserélnek.
A tervezett program:
12:00-13:00 Érkezés
13:00-13:15 Zenés Mikulásvárás a helyi magyar közösség zenészeinek közreműködésével
13:15-14:45 Forgószínpadszerűen három csoportban (három félórás blokkban):
– Mikulás érkezése, ajándékosztás, fényképezkedés
– Mézeskalácsdíszítés és Mikulás témájú kézműveskedés
– Mozgásos játékok Mikulás témában
15:00 – program vége
Emellett folyamatosan elérhető: babasarok, vásári játékok
Az előző évekhez hasonlóan idén is mindenkinek előre elkészített csomagot hoz a Mikulás, amelynek tartalma: mandarin, mazsola, Mikulás csoki és egy magyar nyelvű mesekönyv. A csomagok mogyorófélét nem tartalmaznak. Tejmentes csokit tudunk előzetes kérésre biztosítani.
Az életkornak megfelelő, névre szóló csomagok kialakításához kérjük, hogy mindenképp adjátok meg a megajándékozandó gyerek(ek) teljes nevét és életkorát a jegyvásárláskor. Kérünk, figyeljetek rá, hogy több gyerek esetén minden gyerek neve és életkora szerepeljen.
A helyszínen nem lesz lehetőség jegyvásárlásra!
A forgószínpad programhoz, a csoportokat előzetesen osztjuk be életkorok alapján. Sajnos a nagy létszámra való tekintettel nem tudunk egyéni kéréseket figyelembe venni. Amit szem előtt tartunk, hogy a legkisebbek abban a csoportban legyenek, akik először találkoznak a Mikulással, valamint, hogy a testvérek azonos csoportba kerüljenek. Megértéseteket köszönjük!
Jegyárak:
November 30-ig:
Gyerekjegy (2 éves kortól, tartalmazza a Mikulás csomagot): £15
Két éven aluli gyerekek (csak a Mikulás csomag ára): £10
Felnőttjegy: £7
Családi jegy (2 gyerek és 2 felnőtt): £34
Nagycsaládi jegy (3 vagy több gyerek és 2 felnőtt): £42
December 1-től:
Gyerekjegy (2 éves kortól, tartalmazza a Mikulás csomagot): £17
Két éven aluli gyerekek (csak a Mikulás csomag ára): £12
Felnőttjegy: £7
Családi jegy (2 gyerek és 2 felnőtt): £36
Nagycsaládi jegy (3 vagy több gyerek és 2 felnőtt): £44
Gyerekjegy (2 éves kortól, tartalmazza a Mikulás csomagot): £17
Két éven aluli gyerekek (csak a Mikulás csomag ára): £12
Felnőttjegy: £7
Családi jegy (2 gyerek és 2 felnőtt): £36
Nagycsaládi jegy (3 vagy több gyerek és 2 felnőtt): £44
A Mikulás segítőit az ajándékkönyvek kiválasztásában idén a Pagony Könyvkiadó támogatta. Köszönjük!